Egy évvel a dunaszerdahelyi tiltakozó akció után
2010. szeptember 03. péntek, 15:02

Egy évvel a dunaszerdahelyi tiltakozó akció utánEgy évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen tartotta a szlovákiai magyarság eddigi legnagyobb tiltakozó megmozdulását. Több ezren a szlovákiai államnyelvtörvény módosítása ellen tiltakoztunk, amely nem tartja megfelelő tiszteletben a többnyelvűség értékét, mivel a kisebbségi nyelvhasználatot több tekintetben is hátrányosan érinti és gyakorlati nehézségeket támasztva aránytalan terhet ró a kisebbségi nyelvhasználókra. Az államnyelv védelme és támogatása érdekében módosított jogszabályával a szlovák törvényhozás számos alapjogot megsértett, amelyek védelmére amúgy nemzetközi jogi kötelezettségeket vállalt.

Bővebben...
 
Polgármesterek találkozója Rimaszombatban
2010. augusztus 17. kedd, 09:35
Polgármesterek találkozója RimaszombatbanPénteken, augusztus 13-án Gömör és Nógrád MKP-s polgármesterei találkoztak Berényi József elnökkel és Őry Péter alelnökkel. A találkozó, melyet Csúsz Péter kerületi elnök nyitott meg, fő témája az önkormányzati választásokra való felkészülés volt, de érintettek olyan aktuális témákat is, mint az árvizek, segítségnyújtás falvainknak, áldatlan anyagi helyzet, költségvetés hiánya. A résztvevők megegyeztek abban, hogy szükség van ilyen találkozókra, mert korábban az MKP elhanyagolta ezt a munkát.
 
Az MKP 10. Kongresszusának politikai nyilatkozata
2010. július 16. péntek, 12:35

Az MKP 10. Kongresszusának politikai nyilatkozataA Magyar Koalíció Pártja a parlamenti választási eredményekből kiindulva a 110 ezer szavazat tudatában és választói képviseletének érdekében folytatja tevékenységét. Meggyőződésünk, hogy Szlovákiában továbbra is szükség van egy közösségi magyar pártra. Ezt bizonyítják az újonnan létrejött kormánykoalíció programtézisei is, amelyekbe nem kerültek be a kisebbségre vonatkozó nemzetközi ajánlások. Nem jelenik meg bennük a kisebbségi identitás megőrzését szolgáló intézményrendszer bővítése sem, egy törvényt, a kisebbségek finanszírozásáról szólót leszámítva.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 17